Képzeld el ezt.
10 év múlva beléd botlok az utcán.
Oda köszönök neked, te pedig visszaköszönsz.
Aztán megkérdezem, hogy milyen az életed.
Te mesélsz a feleségedről és a gyerekeidről.
És amikor ezt teszed, összetöröd vele a szívem.
Nem azért, mert én esetleg nem akarnám, hogy boldog legyél.
Az minden, amit szeretnék.
Hanem azért, mert 10 éve...
Én azt képzeltem el, hogy valaki más kérdezi meg, hogy milyen az életed,
Te pedig rólam mesélsz.
Becsukom a szemeimet és azokra a napokra gondolok, amikor nem voltam mindig egyedül.
Tudni akarod, hogy mit gondolok? Szerintem ez a lány tökéletes számodra és ez kibaszottul megijeszt. Annyira félsz attól, hogy valakit bezárj a szívedbe, hogy inkább ellököd magadtól. De ha ezt így folytatod tovább, ha folyamatosan ellököd magadtól, el fog menni. És sosem jön vissza. Ezt megkockáztatnád? Mert ha egyszer eltűnik, sosem fog visszajönni.
Azt hiszem csak mindannyian akarunk egy olyan embert, aki bármit megtenne azért, hogy visszatartson minket attól, hogy lenyeljünk egy üveg tablettát.
Ma estétől kezdve el kell felejtenem, hogy mik azok, amik elmúltak. És megbecsülni azt, ami maradt és várni arra, ami jön.
Csak azt akartam, hogy harcolj értem. Én is olyan akartam lenni, akiért érdemes harcolni.
Talán igaz, amit mondanak. Mindig lesz egy ember, akin sosem tudod majd igazán túltenni magad. Nem számít, hogy hány jobb emberrel találkoztál, akik jobban bántak veled, és akik jobban szerettek, az agyad hátsó zugában mindig ott lesz az az ember, akit teljesen sosem tudsz elfelejteni.
Azt hiszem, azt hiszem amikor az egésznek vége, tudod, egyszer csak visszajönnek és bevillannak a dolgok. Ez pedig olyan, mint az emlékek kaleidoszkópja, csak visszajön minden, még ha közbe Ő nem is. Amikor megláttam, szerintem egy részem már abban a pillanatban tudta, hogy ez megtörténhet. Nem arról van szó, amit mondott, vagy amit tett. Az érzésről szólt, ami ezzel együtt járt, és a legnagyobb őrültség az, hogy sosem gondoltam volna, hogy egyszer ugyanígy érzek majd. Nem tudom, hogy így kellene-e. Tudtam, hogy ez a világ túl gyorsan halad és túlságosan is elvakít. De csak azt gondoltam: hogy a pokolba kerülhet az utadba valaki, aki úgy néz ki, mint egy angyal, amikor mosolyog? Talán ő is tudta ezt, amikor meglátott. Azt hiszem elvesztettem az egyensúlyom. A legrosszabb része pedig nem az volt, hogy elveszítettem őt, hanem az, hogy elveszítettem önmagamat.
xoxo
0 kommenteltek:
Megjegyzés küldése