Ezt a bejegyzést már közel 3 hete meg kellett volna írnom, de mind idáig teljes zűrzavar volt bennem. Sőt, még most is. Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Történt valami, amire nem számítottam, és mára már azt kívánom, bár meg se történt volna. Valahogy mindig a fejemben volt ez a dolog, de nem érdekelt, mert számomra nem jelentett semmit, aztán újra megtörtént. Nem is tudom, hogy a francba voltam rá képes... újra.
Emlékeztek erre a bejegyzésemre [LINK]? Talán ezeket a dolgokat nem kellett volna kívánnom. Tényleg vártam a dolgot, mert bíztam valamiban, ami tulajdonképp teljesült, csak aztán szó szerint kijózanodtunk és mindenki máshogy látta a helyzetet. Bennem viszont valami történt. Folyamatosan azt mondogatom magamban, hogy nem szabad szeretnem senkit sem, mert ha valakit megszeretsz akkor annak az illetőnek azonnal a kezébe adod a szíved, ami egyenlő azzal, hogy az illető bármikor darabokra törheti. Nem tudtam azokban a napokban mit kezdeni ezzel az érzéssel, mert már rég volt ilyen. Aztán szép lassan rá kellett jönnöm, hogy "NEM, EZT NEM ENGEDHETEM, ENNEK VÉGET KELL VETNEM!" üvöltötte egy hang a fejemben. De nem hallgattam rá. Aztán ez ment 2 hétig s ezen a héten jött a pofára esés. Mit is gondoltam mást. Egy eszköz voltam számára.
Megígértem saját magamnak már legalább 5 éve, hogy soha többé senkit sem engedek magamhoz közel, se szeretni. De az a nap másabb volt. De mára már rájöttem, hogy semmivel sem volt különb. És ez így is marad, így is lesz. Újra megtanultam, hogy szeretni bűn. Vagy legalább is nekem, az.
Fáradt vagyok. Magányos. Reggelente úgy érzem, nincs miért kikelnem az ágyból. Minden, amiben valaha örömöm leltem, már nem tesz boldoggá, és nem tudom, hogy mi történt; az emberek csak úgy elhagytak, vagy én voltam az, aki ellökte őket..
xoxo
0 kommenteltek:
Megjegyzés küldése