2013. szeptember 14., szombat

A végén minden jóra fordul; így hát ha még nem oké minden, akkor tudd, nincs is itt a vége

Tegnap lettem kész ezzel a csodás fejléccel, amit egyébként elsőre csak unatkozásból csináltam, aztán meg úgy voltam vele, hogy miért ne kerülhetne fel a blogra. Ráigazítottam mindent, mostmár csak egy kis szín igazítás hiányzik, egyéb beállítások a css-ben. És megint csak eltelt egy hét. Azért nem szoktam már csak szinte egy héten egyszer jönni, mert nincs idő az iskola mellett, meg a többi dolog mellett mg hozzá. Szóval próbálok jobban teljesíteni így az utolsó évemben, mint az azt megelőzőkben, de egyszerűen nem akar sikerülni. Valamit biztos rosszul csinálok... Na mindegy.

Szerdán volt szeptember 11-e. Idén lett volna a My Chemical Romance 12 éves. :') Telik az idő. Gerard meg senki sem írt ki semmit se ezzel kapcsolatban. Igazából van egy elméletem ezzel az egész dologgal:
Gerard rúgta fel az egész zenekart, mert neki már nem volt a régi érzés, mint ahogy a levelében írta. Mikeynak igazából azt hiszem, hogy mindegy is volt, akkor tájt már rég Sarahval volt, így azt hiszem, ez is közreműködött az egészben. Ray semleges a dologban, habár valamelyik agyilag fogyatékos azt híresztelte a neten, hogy azért lett vége a zenekarnak, mert LynZ megcsalta Gerardot Ray-jel. Ezek komolyan olyat röhögtem. S ott van Frank, akit mindenki látja, hogy a legfájdalmasabban érintett az egész dolog. Igazából csak rá kell nézni, meg az az után született dalszövegeibe beleolvasni. Mindent elárul... Ez az alsó kép azt hiszem egy tavalyi koncertről van, amikor Frank megnézte a fényképalbumát, Lily és Cherry van rajta, és megpuszilta őket. :)
xoxo

0 kommenteltek:

Megjegyzés küldése

 

I'll never let them hurt ME, I promise. Copyright © 2011 | Template design by O Pregador | Powered by Blogger Templates